Közel egymilliárdot költöttek már somogyi földekre Tiborcz legközelebbi rokonai
122 hektárral bővült az Orbán Ráhelhez és anyósához köthető a somogyi birtokok területe, amelyeken egy Tiborcz-érdekeltség agrárcég gazdálkodik.
122 hektárral bővült az Orbán Ráhelhez és anyósához köthető a somogyi birtokok területe, amelyeken egy Tiborcz-érdekeltség agrárcég gazdálkodik.
Az 1960-as, 70-es években még több százan laktak a belső-somogyi Kakpusztán, volt itt iskola, művelődési ház, kocsma, fűrésztelep, és még focipálya is saját csapattal. Mára azonban a természet teljesen visszahódította magának a területet. Egy Kakpusztán felnőtt tanúval és a hely történetét könyvben is feldolgozó hagyományőrzővel jártuk be a környéket.
Egy régi robbanószer lépett működésbe egy férfi kezében.
Több indokot is felsorolt távozása mellett Szendefy Mária, az LMP Somogy megyei elnöke.
Késő délutántól és estétől egyre több helyen várható eső, illetve zápor.
„A halott katona már nem ellenség” a felújítást végző temetkező szerint.
A 4,5 hektáros területért 5,9 milliót fizettek, holott az húszmillió forintot ér.
Tóth Norbert, a somogyi Juta játékosedzője 53 éves volt.
Az államfő szerint a testvér a legnagyobb ajándék, amit egy gyereknek adhatunk.
A tanyagondnokra bízzák a jövőben a szükséges gyógyszerek beszerzését.
A somogyi ház kertjébe besurranó nyestnek nagyon ínyére volt, hogy a tulajdonosok a kerti bútoron hagyták a pokrócokat.
Válaszra sem méltatják a hétszeresére nőtt rezsiterhek miatt kétségbeesett szervezetet, akik több forrást maguktól aligha tudnak szerezni.
Különösebben hideg sem volt még idén, máris érkezik olyan panasz, hogy elviselhetetlen a levegő néhány helyen, mert a szegények tűzifa helyett azt égetik el, ami épp van náluk. És a helyzet csak rosszabb lehet.
Az elszálló energiaárak miatt kilátástalan helyzetbe kerülhet a fogyatékosok ellátásának állami közfeladatát végző Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete.
A tankerület szerint nem intézménybezárásról van szó, csak "szüneteltetik az oktatást."
Azért, hogy jövőre nyitva lehessünk, ahhoz most be kell zárnunk – mondta a hotel vezetője.
A házasságuk már korábban megromlott, a nő pedig elköltözött – ez vezetett a tragédiához.
Átadták a Somoshegyi kilátót Balatonberényben; a 76-os főút mentén álló négyemeletes, 16 méter magas faépítményről a Balaton látképe tárul a látogatók elé a Keszthelyi-öböltől a Tihanyi-félszigetig.
Valamivel több mint egy órán át állt a voksolás a Somogy megyei Büssüben.